Parlament előtt a váltott gyermekelhelyezés elrendelését könnyítő törvényjavaslat

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter benyújtotta az „Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatát (Javaslat) az Országgyűlésnek. A Javaslat többek között módosítaná a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szülői felügyelet gyakorlására vonatkozó rendelkezéseit is.

I. Alapvetések

A Javaslat ismertetése előtt pár alapvetést szeretnénk tisztázni.

A szülői felügyelettel általánosságban korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. (A szülői felügyelet a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában.) Főszabály, hogy a szülői felügyeleti jogokat a szülők közösen gyakorolják, még akkor is, ha már nem élnek együtt. Ahogyan azt egy másik korábbi cikkünkben is írtuk: „A jogszabályi rendelkezés egyben azt is jelenti, hogy a szülők különélése, és így rendszerint az a következmény, hogy a kiskorú gyermek egyikük háztartásában él, nem hat ki automatikusan a közös szülői felügyeletre.”

A Ptk. rendelkezései alapján a szülői felügyelet közös gyakorlásának főszabályát [1.] a szülők megállapodása, [2.] a gyámhatóság vagy a [3.] bíróság rendelkezése írhatja felül. 

A fenti alapvetések rögzítése után rátérünk a Javaslat ismertetésére.

II. A szülők megállapodása

Amennyiben a különváláskor van megállapodás a szülők között, a Ptk. eddigi rendelkezései szerint a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket egymás között megoszthatják, és megállapodhatnak abban is, hogy a szülői felügyeletet az egyikük gyakorolja. A szülők utóbbi tartalmú megállapodására utalhat, ha a gyermek hosszabb ideje háborítatlanul egyikük háztartásában nevelkedik.

A Javaslat egyik újítása az lenne, hogy a Ptk. nevesítené a gyakorlatban egyébként már régóta létező szülői felügyeleti joggyakorlás megosztásának egyik lehetséges módját. A Ptk. tervezett módosítása szerint: „A közös szülői felügyelet úgy is gyakorolható, hogy a szülők felváltva, azonos időtartamban jogosultak és kötelesek a gyermek nevelésére és gondozására.” A Javaslat tehát megnevezné az egyik lehetséges módját a közös szülői felügyelet megosztásának, köznapi kifejezéssel élve a váltott gyermekelhelyezést.

Míg a szülők megállapodása esetén mondhatjuk, hogy csak a hétköznapi valóság törvényi deklarációjáról beszélünk, addig a szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése kapcsán már jelentősebb újdonság mutatkozik meg a Javaslatban. 

A teljes cikk elolvasható a jogado.hu szakmai honlapon.